Víztorony sorozat - Révfalui víztorony

Városunk második víztornyának építése 1906-ban kezdődött. A terveket Kovács Sebestyén Aladár budapesti műegyetemi tanár műszaki irodája készítette. A 43 méter magas, 600 m3-es víztorony építését a „Wais G.A. és Társa” építőipari cég 1909-ben fejezte be, 120 ezer korona költséggel. A víztornyot a szakértők eredetileg a déli városrészbe (Nádorvárosba) tervezték, de a város törvényhatósága a jelenlegi elhelyezést határozta el. Sajnos rosszul döntötek. A révfalui vízműgépház és révfalui torony a fogyasztói terület azonos oldalára került, mely a nyomásviszonyokra kedvezőtlen hatást gyakorolt. Ezzel a kiskúti gépház és a Budai úti víztorony elhelyezésének hasonló hibáját a város megismételte.

 

A második világháború alatt 1944. június 2-án a szövetséges erők szőnyegbombázásánál a Révfalui Víztorony kiemelt célpont volt. Nagy szerencse, hogy az épületet nem találták el: a torony kertbe leesett bombák robbanásakor a bombtölcsérekből még a harmadik emeletre is több talicskányi föld jutott. Az épület körüli 100 méteres sugarú körben mintegy 50 találatot számoltak meg.

Később a harcok során a felső medencéket, a függőleges csővezetékeket ágyú, és akna lövedékek rongálták. Két vasbeton tartóoszlopot is kilőttek kb. húsz méteres magasságban. A háborús sérüléseket előbb a város iparosai, majd a közművek szakemberei állították helyre. 1946 tavaszán a víztorony is visszaállhatott a szolgáltatási rendszerbe.

Közel húsz évig működhetett még. 1964 júliusában az Erzsébet ligeti Víztorony próbaüzeménél kiderült, hogy az a régi Révfalui Víztoronnyal nem tud jól együttműködni. Amikor ugyanis a révfalui megtelt, az Erzsébet ligeti még csak félig töltődött meg. Ez azt jelentette, hogy az új víztorony teljes feltöltésekor a régi túlcsordult. Így, 1965-ben a révfalui tornyot kiiktatták a hálózatból.

Sokáig kísérleteztek ugyan a vízmű mérnökei a torony visszakapcsolásával. Terveik szerint Révfalu területén egy másik nyomásövezetet hoztak volna létre - de csak aránytalanul nagy befektetésekkel tudták volna helyrehozni a torony rossz elhelyezéséből adódó anomáliákat. Napjainkban a víztorony a Révész Hotel tulajdonába került, így remélhető, hogy a közeljövőben sikerül új tartalommal megtölteni a grandiózus régi épületet.

 

Pályázat