Vízdíj behajtás

A Pannon-Víz Zrt. 2010-ben összesen 28 500 fizetési felszólítót küldött ki, néhányan többet is kaptak. Harminc napos fizetési késedelem után küldik az első emlékeztetőt, kilencven nap után pedig az utolsót. Ez idő alatt, illetve ez után a végrehajtás folyamata kezdődik meg – fogalmazott Hollós Zsolt, a Pannon-Víz Zrt. értékesítési osztályvezetője. Győrben legtöbben Újvárosban tartoznak a vízműnek, a további sorrend: Sziget, Adyváros és Marcalváros.

Kicsit messzebbre tekintve- társasági szinten Bakony-alja és Dél-Rábaköz térségben a legnagyobb a tartozók aránya – teszi hozzá Hollós Zsolt. Összesen 265 millió Ft harminc napon túli kintlévőségünk van, ennek túlnyomó részét a lakosság halmozta fel. A napokban kötünk szerződést egy követeléskezeléssel és behajtással foglalkozó társasággal, akik a nevünkben fognak intézkedni a hátralékkal rendelkező fogyasztókkal szemben – mondja az osztályvezető, majd hozzáteszi: lakossági fogyasztót soha nem hagyunk víz nélkül, a létfenntartáshoz közegészségügyileg előírt vízmennyiséget mindig biztosítjuk. Ezt kétféleképpen oldhatjuk meg: vagy fizikailag megszüntetjük a vízbekötést és egy közeli ( 150 m-en belüli ) közkifolyóról hordhat vizet a nem fizető fogyasztó, vagy pedig szűkítőt építünk be a bemenő vízvezetékbe, így csak szivárogni fog a víz a csapokból. Természetesen az ezzel járó többlet költségeinket szintén ráterheljük az érintett fogyasztóra. Vállalkozásoknál, ipari fogyasztóknál nem beszélhetünk létfenntartáshoz szükséges vízmennyiségről, itt megszüntetjük és ledugózzuk a vízvezetéket, kiszereljük a vízmérőt.

„Több támogatási rendszer létezik, amelyeket a helyi önkormányzati rendeletek szabályoznak: adósságkezelési, vagy lakásfenntartási támogatás is igényelhető. A hátralékkal rendelkező - akár családi házas, akár társasházi fogyasztó – ha felveszi a kapcsolatot Társaságunkkal, még saját hatáskörben is tudtunk segíteni kamatmentes részletfizetéssel, fizetési haladék engedélyezésével, de aki nem mutat semmilyen fizetési hajlandóságot, azoknál az ügyfeleinknél – a becsületesen fizető fogyasztóink védelmében – kénytelenek vagyunk a leghatékonyabb módszereket alkalmazni” – fogalmazott Hollós Zsolt.

Olvassák el a cikkhez érkezett kommenteket a Kisalföld.hu  honlapján!

 

 

 

 

 

Pályázat