Víz világnapi rajzpályázat

Bodor   Ágnes (gordonka) és Stummer Márton (spanyol gitár)

Harmadik éve rendezi, az immár hagyományos Víz Világnapi rajzpályázatát a Pannon-Víz Zrt. A csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ diákjai eddig is jól szerepeltek, de az idei versenyen eddigi eredményeiket is felülmúlták - a nyolc díjazott versenyző közt öt rákóczis diákot találunk.

A győri rajztanárokból álló zsűri különösen ügyelt a korrekt elbírálásra - a rajzokat csak a helyezések véglegesítése után fordították meg - ekkor derült ki, hogy melyik rajz honnét érkezett.

A díjak átadására március 20-án került sor a Pannon-Víz Zrt. Központi irodaházában. A megnyitó ünnepségen a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola ifjú tehetségei is ízelítőt adtak tudásukból. Bodor Ágnes gordonkán és Stummer Márton spanyol gitáron játszott el egy-egy zeneszámot. A díjakat Tőke László a Pannon-Víz Zrt. elnök vezérigazgatója adta át.

Díjazott versenyzők az alábbiak:

  Alsós korcsoport      
1. helyezett Mészáros Enikő 3. oszt. Csorna II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ
2. helyezett Iváncza Máté 2. oszt. Écs Ravazd Közoktatási Társulat - Általános Iskola és
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
3. helyezett Pőcze Anna 2. oszt. Győrszentiván Váczi Mihály Általános Iskola
különdíjas Szalay Viktória 3. oszt. Csorna II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ
         
         
  Felsős korcsoport      
1. helyezett Szilágyi Júlia 5. oszt. Csorna II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ
2. helyezett Kocsis Felícia 5. oszt. Csorna II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ
3. helyezett Pogonyi Alexandra 6. oszt. Győr Kovács Margit Általános Művelődési Központ
különdíjas Kiss Dorina 8. oszt. Csorna II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ
         
         

Csoportkép a nyertesekről

Az ünnepség utáni fogadás résztvevői megcsodálhatták Harcsás László győri aranykoszorús vízvezeték szerelő mester falikút gyűjteményét, megnézhették a Pannon-Víz Zrt. viziközműveket bemutató terepasztalát, valmint megismerkedhettek a vízmű diszpécserszolgálatának irányító központjával.

A rajzpályázat díjazott alkotásait a vízszolgáltató a Magyar Víziközmű Szövetség országos rajzpályázatán is indítja, ahol tavaly Németh Nikolett csornai versenyző (II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ) országos első helyezést ért el. A kiváló szereplésért a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ tanulóinak a csornai vízműtelepen bemutató napot tart a vízszolgáltató. A díjazott versenyzők az egyéni jutalmakon túl osztálykirándulást is nyertek: a Pannon-Víz Zrt. minden versenyzőt osztályával együtt vendégül lát a győrszabadhegyi víztoronyban.

 

 

Itt láthatók a díjazott és a kiállított képek:

Alsós korcsoport

1. helyezett: Mészáros Enikő 2. helyezett: Iváncza Máté 3. helyezett: Pőcze Anna Különdíjas: Szalay Viktória Babics Júlia Galgóczy Vivien Kertics Katalin

Felsős korcsoport

1. helyezett: Szilágyi Júlia 2. helyezett: Kocsis Felícia 3. helyezett: Pogonyi Alexandra Különdíjas: Kiss Dorina Bóna Dávid Nagy Nóra Szabó Alexandra Szabó Veronika Anna Szabó Veronika Anna

 

Emlékeztető az előző, 2009-es rajzpályázatról:

Alsós korcsoport

1. helyezett: Szabó Veronika 2. helyezett: Bodó Betttina 3. helyezett: Osztronkovics Fanni Különdíjas: Szilágyi Júlia

Felsős korcsoport

1. helyezett: Rakusz Máté 2. helyezett: Horváth Máté 3. helyezett: Gerics Dominika Különdíjas: Németh Nikolett

Pályázat