Csornai Üzemmérnökség

Bertha Zoltán nemrég került a Pannon-Víz Zrt. Csornai Üzemmérnökségének élére. A fiatalember a Széchenyi István Egyetemen környezetmérnöki majd közgazdasági-logisztikai képesítést szerzett. Iskoláinak befejezése után az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság beruházási osztályán dolgozó ügyintéző a közbeszerzési pályázatok írásában és azok értékelésében vett részt. Rövid idő elteltével az egyik környezetvédelemre szakosodott társaságnál folytatta pályafutását, ahol elsősorban tervezéssel, valamint kiviteli munkák bonyolításával bízták meg. Később bekapcsolódott a vízépítési programok készítésébe, korábbi tapasztalatait alapul véve pedig gyakran részt vett a közbeszerzési pályázatok komplex összeállításában is. Mindennapi feladatai közé tartozott a lehetséges partnerek felkutatása, részükre árajánlat készítés, illetve a szerződések megalapozása, továbbá a szakszerű hulladékszállítás megszervezése.

Az új vezető egyik legfontosabb célja, hogy növelje a közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatok rákötöttségének számát. Győrsövényházán félmilliárd forintos beruházással nemrég épült meg a szennyvízelvezető rendszer, Bősárkány hamarosan épülő csatornarendszere a csornai szennyvíztisztító telepre fog csatlakozni, illetve Rábatamási településen önálló szennyvíztisztító létesül. A bősárkányi kapacitásbővüléssel is járó beruházás lehetőséget teremt a csornai telep fejlesztésére. – Nemrég adták át a győrsövényházi szennyvíztisztítót, ezért arra kérem a helyieket, hogy minél többen csatlakozzanak a hálózatra..

A Csornai Üzemmérnökségről bővebben >>

Pályázat