Ügyfélszolgálati verseny

A Pannon-Víz Zrt. idén is versenybe szállt az Országos Ügyfélszolgálati Versenyen.

 

A verseny célja, hogy a szolgáltatók évről évre jobban megismerjék egymás tevékenységét, hozzájáruljon az ágazat szolgáltatási színvonalának folyamatos fejlesztéséhez, valamint erősítse a szakma összetartozását és a szakemberek közötti kapcsolatokat.

 

A MAVÍZ és a AQUA Szolgáltató Kft. közös szervezésében megrendezett versenyen ebben az évben 24 csapat vett részt. A versenyzők elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutathatták meg elhivatottságukat és szakmai felkészültségüket: a feladatok között szerepeltek szituációs helyzetek, panaszos levelek megválaszolása, valamint tesztkérdések megoldása is.

 

Gratulálunk valamennyi résztvevő csapatnak, különösen Simonné Vigh Anitának, Horváth-Németh Beátának  és Gombás Alexandrának, a Pannon-Víz Zrt. munkatársainak, akik társaságunkat képviselték.

 

Ezúton is köszönetet mondunk, Lenzsérné Csepi Ildikónak a Pannon-Víz Zrt. értékesítési, behajtási és ügyfélszolgálati osztályvezetőjének és Gáspár Tamás értékesítési és ügyfélszolgálati csoportvezetőnek a csapat felkészítésében nyújtott támogatásukért!

 

Fotó: Gáspár Tamás

Pályázat