Országos Víziközmű Szerelőversenyen vettek részt a Pannon-Víz Zrt. szakemberei

  

 

Immár 23. alkalommal került megrendezésre a Magyar Víziközmű Szövetség Országos Víziközmű Szerelőversenye, amelynek idén a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.adott otthont Szolnokon.

 

A több évtizedes múltra visszatekintő versenyen víziközmű-szolgáltatók és vízipari cégek csapatai mérték össze szakmai tudásukat és felkészültségüket egy kétnapos megmérettetés keretében. A résztvevőknek számos elméleti és gyakorlati feladatot kellett teljesíteniük, amelyek megoldása széles körű szakmai ismereteket és precíz munkavégzést igényelt.

 

            

 

Az idei versenyen 27 csapat vett részt. A korábbi évektől eltérően ezúttal a szakembereknek valós munkakörnyezetben kellett bizonyítaniuk szakmai felkészültségüket. A gyakorlati feladat során a Tisza-parti ingatlanok házi vízbekötéseit kellett az új gerincvezetékre rákötniük. A feladatok között tűzcsapcsere is szerepelt.

 

A második nap az elméleti próbatételé volt, ahol a csapatok a víziközmű-szolgáltatás területén megszerzett tudásukat mutathatták be.

 

  

 

Gratulálunk valamennyi résztvevő csapatnak, különösen Horgány Attilának, Ancsin Andrásnak, Cseh Lajosnak és Csepi Szabolcsnak, a Pannon-Víz Zrt. Nyúli Üzemmérnöksége munkatársainak, akik társaságunkat képviselték a versenyen!

 

Ezúton is köszönjük Németh Szilárdnak a Nyúli Üzemmérnökség vezetőjének, Domán Zoltán ivóvízágazat-vezetőnek, valamint Horváth Csaba üzemelésvezetőnek a csapat felkészítésében nyújtott támogatását!

 

 

Fotók: MAVÍZ és Domán Zoltán

Pályázat