Országos Ügyfélszolgálati Versenyen mérettették meg magukat a Pannon-Víz Zrt. munkatársai

 

  

 

Az idei évben Sopronban került megrendezésre a víziközmű-szolgáltatók közötti Országos Ügyfélszolgálati Verseny és Értékesítési Konferencia, melynek keretében tizenhetedik alkalommal mérhették össze szakmai tudásukat és rátermettségüket a szolgáltatók csapatai egy háromnapos rendezvény keretében. A versenyek célja, hogy a víziközmű-szolgáltatók évről-évre jobban megismerjék egymás tevékenységét, hozzájáruljanak az ágazat szolgáltatási színvonalának fejlesztéséhez és nem utolsó sorban erősítsék a szakma összetartozását.

 

  

 

2023 októberében a AQUA Szolgáltató Kft. és a MAVÍZ közös szervezésében 17 csapat vehetett részt a versenyen, akik mind elméletben, mind pedig gyakorlatban bizonyíthatták elhivatottságukat és szakmai ismeretüket. A versenyzőknek a gyakorlati feladat során ügyfélkezelési szituációs feladattal kellett megbirkózniuk, elméleti tudásukat pedig panaszos levél válaszadásában, valamint helyismereti totó és szakmai teszt kitöltésében kellett bizonyítaniuk.

 

  

 

A Pannon-Víz Zrt.-t Bellovics Mara, Bikali Éva és Szigethi Szilvia képviselte, akik eredményesen szerepeltek a verseny során.

 

  

 

Köszönjük munkatársaink versenyen való részvételét és elhivatottságukat a szakma iránt, továbbá gratulálunk a nyerteseknek, valamint minden résztvevőnek!

 

Fotó: MAVÍZ

Pályázat