Közös Jövőnk 2017 - Környezetvédelmi vetélkedő Mezőőrsön

 

A mezőörsi Magyar Műhely Általános Művelődési Központ idén március 3-án rendezi a térség egyik legjobb környezetvédelmi vetélkedőjét,  "Közös Jövőnk" címmel. 

Idén is színvonalas verseny várható, nemcsak a megyéből, hanem az ország távolabbi iskoláiból is várnak csapatokat. 

Örömünkre szolgál, hogy szponzorként évek óta rész vehetünk a vetélkedőn, ahol nagy hangsúlyt kap a gyerekek környezettudatos nevelése. 

 

Az idei témák: 

Éghajlatváltozás,

A Duna, mint a vízienergia lehetséges forrása, 

Savaseső,

Radnai Havasok Nemzeti Park. 

 

Érdekes, izgalmas versenynek nézünk elébe. 

 

 

 

 

Beszámolónk a tavalyi versenyről:

 

Közös Jövőnk környezetvédelmi verseny a Magyar Műhely ÁMK-ban

   

Immár a 13. évfordulóját ünnepelte idén a Magyar Műhely ÁMK környezetvédelmi versenye, amelyet 2016. március 5-én rendeztek meg Mezőörsön.

Ebben az évben 8 csapat került be a döntőbe, amelyet írásbeli forduló előzött meg. A résztvevők Győrből, az Öveges Kálmán Gyakorló Iskolából, Budapestről, az Egyetemi Katolikus Gimnáziumból, Törökbálintról, a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskolából, Csornáról, a Csornai Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából érkeztek 4 fős csapatokkal. Versenyen kívül a Magyar Műhely ÁMK két csapata is bemutatta tudását.

A zsűriben jeles személyiségek foglaltak helyet:  Dr. Tóth Péter, a Széchenyi István Egyetem docense, Peimli Piroska, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, területfelügyelő, , Kövecsesné dr. Gősi Viktória a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Pedagógiai Intézeti Tanszék vezetője, adjunktus Tóth László, a Pannon-Víz Zrt. diszpécserszolgálat vezetője, Szabó Tiborné, a Magyar Műhely ÁMK intézményvezetője, Szabó Gyula, a Magyar Műhely Alapítvány elnöke.

A megmérettetés minden alkalommal fontos és a jövő nemzedék számára hasznos témákat feszeget, ezúttal a magyar termőföldek kerültek középpontba, a mottó: „Drága kincsünk a termőföld, vigyázzunk rá”.

A rendezvény nemcsak a lexikális ismeretekre épít, hanem olyan készségeket is fejleszt, amelyeket a gyerekek felnőtt életükben is tudnak hasznosítani. Ilyen például a gyűjtőmunka, az önálló tényfeltárás, a hiteles előadói készség, meggyőzés. 

A verseny zsűrijét és résztvevőit a Magyar Műhely Alapítvány elnöke, Szabó Gyula Plébános Úr köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy a termőföldek értéke sajnos, az utóbbi években folyamatosan csökken, földjeink kimerülőfélben vannak. Elnök úr hangsúlyozta,  legfontosabb feladatunk, megtalálni azokat a természetbarát termékeket, amelyekkel előidézhetjük a földek termőképességének  javulását.

A csapatoknak 10 perces Power Point bemutatóval kellett készülniük a szóbeli döntőre. A kiselőadásokban szerepelt a talajaink bemutatása, valamennyien beszéltek a helyi sajátosságokról, a talajok megóvásának fortélyairól. Szerepet kapott a biogazdálkodás, a különböző növénytársítások, amelyekkel a kártevők ellen védekezhetünk. A diákok szóltak a talajromboló tényezőkről, a talajba kerülő hulladékokról is. A tanulók ezután a döntő írásbeli részén mérhették össze tudásukat.

A verseny döntőjének eredménye:

1. helyezett:  „Zöldikék” csapata Csornai Általános és Alapfokú Művészeti Iskola  Csorna                                                                                                             
                   
           Felkészítő tanár: Domonkos Tünde

2. helyezett: „ Pumák” csapata Egyetemi Katolikus Gimnázium Budapest
                               Felkészítő tanár: Pácz Tamás

3. helyezett: „ Öveges SZE” csapat Öveges Kálmán Gyakorló Iskola Győr
                               Felkészítő tanár: Rozsos Katalin

Különdíj:    „Katicabogarak” csapata magyar Műhely ÁMK Mezőörs

                              A verseny szervezője és felkészítő tanár: Filep Róbert

 

A versenyen a csornai csapat szerezte a legtöbb pontot, de jól szerepeltek a budapestiek, valamint a győriek. A többiek is számos hasznos információval gazdagodhattak és mi is tanulhattunk tőlünk.

A megmérettetés végén a zsűri tagjai értékelték a csapatokat.
Dr. Tóth Péter összegzésébenelmondta:elő bolygónkon stratégiai tervek kellenek a klímaváltozás kezelésére. Élnünk kell a megújuló energiaforrásokkal, példaként említette a biomassza fűtést, amelyet a Magyar Műhely Alapítvány a megyében elsőként kezdett használni. A biomassza fűtés a fakitermelés során keletkező hulladékkal működik. Tóth Péter úr szólt arról, hogy a növénytermesztésnek jelentősen át kell alakulnia. Hazánknak át kell állnia az energiafüggetlen működésre, amelynek során biztonságos az energiaellátás a megújuló energiaforrások felhasználásával.
Tóth László kiemelte: öröm volt látni, később milyen jó szakemberek válhatnak a versenyző diákokból, a résztvevők rutint szereznek az előadás terén, ami a jövőben segítségükre lehet.
Kövecsesné dr. Gősi Viktória hangsúlyozta, hogy az előadásokban szépen ötvöződött az elmélet és a gyakorlat, a diákok beszámoltak az elvégzett kísérletekről, előadásmódjuk személyes jellegű volt.
Peimli Piroska elmondta, hogyaz előadások mögött komoly munka áll, amelyben nagy szerepe van a felkészítő pedagógusoknak. A diákok jól használják az interneten megtalálható adatokat. Az előadásokban megjelent az erkölcsi vonatkozás is, annak szellemében, hogy ne csak beszéljünk környezetünk megóvásáról, a talajok kármentesítéséről, de tegyünk is érte.

Reméljük a verseny még sok születésnapot ér meg és hasznos tudással ruházhatjuk fel a jövő nemzedékét. A végén álljon egy idézet az egyik budapesti csapattól: „Ne feledd, hogy a talajon nemcsak áll, hanem élsz is.”

Támogatóink: Pannon-Víz Zrt., reflex Környezetvédő Egyesület, Fertő-Hanság Nemzet Park, Malcsik Hús Kft., Magyar Műhely Alapítvány, iskolánk tanulóinak szülei. 

 

A megmérettetésben a Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata bizonyult a legjobbnak.
A képen Csikász Klaudia, Domonkos Tünde felkészít tanárnő, Keleti Eszter, Leffler Bernadett és Erdélyi Eszter Gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

Pályázat