Jól teljesítenek a Pannon-Víz Zrt. szakemberei az országos szerelőversenyen

Mint minden évben idén is megrendezésre került az Országos Víziközmű Szerelőverseny, ahol az ország valamennyi víziközmű társaságának csapatai mérik össze szakmai tudásukat egy kétnapos verseny keretében.

 

A verseny ma kezdődött Budapesten, ahol a szerelők szakmai újdonságokkal és új eszközökkel is találkozhatnak a Fővárosi Vízművek Zrt. által összeállított feladatok során.

A jelenlegi feladatban a szakembereknek egy nyomáspróba kiegyenlítést kellett megoldaniuk, melyet a Pannon-Víz Zrt. szakembereinek sikeresen és jól sikerült teljesíteniük.

 

Szurkoljunk együtt a Pannon-Víz Zrt. csapatának!

 

A fotón Rácz Attila a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatója látható Nyúli Üzemmérnökségünk szakembereivel a verseny során.

Pályázat