Ismeretterjesztő előadásokkal hívja fel a figyelmet a vízbázisok védelmére a Pannon-Víz Zrt.

A Pannon-Víz Zrt. munkatársai a Kovács Margit Általános Iskola meghívásából pályaorientációs előadást tartottak az iskola 3. osztályos tanulói számára, amely keretein belül bemutatták miként jut el a víz a kutakból a poharakba, majd tisztán vissza a természetbe.

 

Az iskolában töltött délelőtt során kiderült, hogy az intézmény kiemelt hangsúlyt fektet a természetvédelemre. Fontos számukra, hogy a gyerekeket már kicsi korukban a tudatos környezetvédelemre neveljék, így a Víz Világnapján is minden évben ismeretterjesztő programokat szerveznek.

 

Kollégáink egy interaktív tanóra keretein belül mutatták be a diákoknak, hogyan kerül a víz a vízműtelepekre és ott milyen folyamatokon halad keresztül eg

észen addig, amíg ők otthonukban találkoznak a tiszta és finom csapvízzel. Nagy hangsúlyt kapott ezen a napon a vízbázisok védelme, az, hogy miként vigyázhatunk erre az értékes kincsre. Az előadás során kifejezetten törekedtünk arra, hogy a Győrt kiszolgáló ivóvízbázist mutassuk be közelebbről, így a gyerekek számára mostantól nem lesznek ismeretlenek a Révfaluban és Szőgyén található telepek melletti „földkupacok”.

 

A gyerekek nagy kedvencei a víztorony makettek voltak, ami nem csoda, hiszen Győrben nagyon látványos és jellegzetes tornyok szolgálják ki az egész város lakosságát friss és jó minőségű ivóvízzel.

Nagy népszerűségnek örvendett Csövi, az aligátor teknős képekben történő bemutatása, akit korábban munkatársunk talált csatornatisztítás közben. Csövi mára vízbázisvédelmi előadásaink, programjaink állandó résztvevőjévé vált. Az elmúlt évben számos alkalommal találkozhattak vele a rendezvényeinkre kilátogató érdeklődők.

 

A tanórán tapasztaltak szerint a diákok korábban nem gondoltak bele, hogy mi történik a vízzel, miután a lefolyókon keresztül távozik otthonukból. Nagy érdeklődéssel hallgatták az erről szóló előadást, melyet követően teszt jellegű kérdőívet tölthettek ki, ezúttal az osztályozás veszélye nélkül.

 

Nem csak az iskolák, de a Pannon-Víz Zrt. számára is fontos, hogy minél több gyermekben erősíteni tudja a természet és a víz iránti szeretetet és tiszteletet, védve ezzel természeti kincseinket.

Társaságunk arra törekszik, hogy minél több rendezvényen és előadáson engedjen betekintést a célközönség számára a természet adta víz csodálatos világába. Ebben nyújt segítséget Társaságunk által elnyert KEHOP-2.1.7-19-2019-00022 azonosítójú pályázat, melynek keretében a vízbázisvédelem témakörében történő szemléletformáló programok szervezésére nyílik lehetőség.

 

A Pannon-Víz Zrt. szívesen fogadja iskolák és óvodák interaktív előadásokra vonatkozó megkeresését, hogy a gyermekek részére ne csak élményként, hanem örök tanulságként is szolgálhassanak a programokon elhangzott hasznos információk!

 

Bővebb információért forduljanak kollégánkhoz az alábbi e-mail címen: vezerigtitkar@pannon-viz.hu!

 

Fenti cikkünket olvashatja a Győr+ hetilap 2021.12.03-án megjelent 48. számában is.

 

Pályázat