DUNASZENTPÁL- MECSÉR vízhálózat öblítés

 

 

Március 18.-19.-20.-án Dunaszentpál és Mecsér vízhálózat tisztítása következik.
Munkanapokon, 8 órától 16 óráig fogunk dolgozni.

Ezekben a körzetekben érdemes előre tartalékolni ivóvizet. 

A fehér ruhák mosása előtt célszerű ellenőrizni a víz átlátszóságát.

 

Szakembereink az utóbbi hetekben Győrújfalutól kezdve utcáról utcára átöblítették a vezetékeket.

Szeretnénk megköszönni Győrújfalu, Győrzámoly, Győrladamér és Dunaszeg lakosságának türelmét, itt már végeztünk a vezeték tisztítással.

 

Az öblítések, vízvezeték tisztítások idején is fogyasztható az ivóvíz.

Valószínű, hogy fehéres-szürkés víz elszíneződéssel fognak találkozni,
ezt az öblítéskor vízbe kerülő 
apró légbuborékok okozzák,
melyek rövid időn belűl eltávoznak a vízből.4

Barnás elszíneződés is előfordulhat, ezt a vízben lévő vas-mangán vegyületek okozzák, melyek nem károsak az egészségre.

 

Az okozott kellemetlenségekért szíves türelmüket megértésüket kérjük.
A munkálatok alatt a 06 96 311 753 telefonszámon éjjel nappali diszpécser szolgálatunk tud további információkat adni.

 

 

 

  

 

A munkákról előzetesen, falragaszokon, hirdetéseken értesítjük a lakosságot.  

Az ivóíz átlátszóságát minden esetben műszeres beméréssel, az NTU érték mérésével határozzuk meg. 

Az ivóvíz barnás elszíneződését a hálózatban lévő vas és mangán vegyületek okozzák, melyek nem károsak az egészségre. 

 

 Az öblítések idején víznyomás ingadozás, vízhiány és átmeneti ivóvíz elszíneződés fordulhat elő.

Ez idő alatt is fogyasztható a vezetékes víz, de minden karbantartási munkánál ivóvizes tartálykocsit is irányítunk a településre.

Célszerű lesz az öblítés idejére megfelelő mennyiségű vizet tartalékolni.

 

Kérjük, hogy az érintett területen a fehér ruhák mosása előtt szemrevételezéssel szíveskedjenek ellenőrizni a vízminőséget. 

Sűrített levegős eljárással fogjuk tisztítani az utcai vízvezetékeket. 

Az eljárás a szokásos vízöblítésnél jóval rövidebb ideig tart, és sokkal hatékonyabb tisztítást tesz lehetővé.

 Az öblítés mellékhatásaként levegő maradhat a rendszerben.

A légbuborékok esetenként szürkés-fehérre színezhetik a vizet, de a buborékok 1-2 perc után eltávoznak a vízből.

 

Amennyiben bármilyen problémájuk merülne fel, kérjük forduljanak éjjel nappal hívható diszpécser szolgálatunkhoz: 96/311-753 

Panaszaikat, kárigényeiket központi címünkre, az   iktato@pannon-viz.hu   e-mail címre vagy a 9025 Győr, Országút u. 4. postacímre várjuk.

 

Munkatársaink folyamatosan dolgoznak azon, hogy az érintett szigetközi településeken ismét folyamatosan átlátszó legyen a csapvíz l

Az okozott kellemetlenségekért szíves türelmüket és elnézésüket kérjük !

_________________________________________________________________________________________________________________

Frissítve 2019. március 17 vasárnap 07.30

 

 

  

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Pályázat