Győr, Jókai utca - kedden harmadszor száll fel a gőz a csatornából

 

Bélést fűztek a Jókai utcai csatornába

A győri Jókai utca felújítása során úgy döntöttek a szakemberek, hogy a szűk belvárosi utca alatt 4-5 méteres mélységben húzódó szennyvízcsatornát csőbéleléssel újítják fel. "Többször sikeresen használtuk ezt az új módszert" - tudtuk meg Lipovics Jánostól, a Pannon-Víz Zrt. Győri Üzemmérnökség vezetőjétől. Az eljárás különösen előnyös ott, ahol viszonylag kevés hely áll rendelkezésre, mélyen van a csatorna és sok más közművezeték, és kábel alatt legalul van a felújítandó csatornánk. A Jókai utcában mindhárom feltétel teljesült.

Három építési szakaszban történt illetve jelenleg is történik a munka. Az elsővel, a Zechmeister utca és a Bajcsy Zsilinszky utca közti szakasszal néhány hete végeztünk. A Nemzeti Ünnep hosszú hétvégéje előtt lezajlott az Árpád út és a Szent István út közti szakasz  bélelése. Itt szükség volt a Szent István úti belső forgalmi sáv lezárására. Ide települt  a felfűtő kamion, ami rámelegítette a bélésanyagot a csatornára. 

A hosszú hétvégén többszöri, nagyon alapos átmosással megtisztítottuk a harmadik, befejező szakaszt. Az Árpád u.- Bajcsy Zs. u. csomópontok közti százméteres csatorna 60/90 - esméretű, úgynevezett tojás szelvényel készült. (keresztmetszete egy tojáshoz hasonló). A szennyvízelvezetésben használt „klasszikus” keresztmetszetet az indokolja, hogy a száraz időben, kevesebb mennyiségű szennyvíznél is meglegyen a kellő áramlás (úsztatási mélység) a csatornában. A bélelő csapat vezetője szerint a tojás szelvénnyel sem lesz gond, a vezeték belső falára éppen úgy rámelegíthető a bélésanyag.

Október 27-én, kedden  délelőtt a bélelő csapat egy különleges behúzó szerkezettel bejuttatta majd a csatornába a műgyantával átitatott bélelő anyagot. Ez 8-10 órás melegítés, gőzölés után belülről ráfeszül majd a csatorna falára. Szerdára éri el a végső keménységet a bevonat. Ezután és különleges távirányítású, önjáró robot géppel belülről kivágják majd a csatlakozási pontokat.

 Néhány napig a munkagépek fokozott mozgására lehet számítani a Jókai utca környékén. A bélelés alatt egy diesel üzemű ideiglenes átemelő is fog majd működni, föld feletti vezetéken fogjuk elvezetni a szennyvizet.  

Az okozott kellemetlenségért az itt lakók és az erre közlekedők türelmét, megértését kérjük! 

Pályázat