GYŐR - Jókai utca - feloldottuk az útzárat

 

    

Csőtörés javítás miatt kellett lezárni 2017. január 9-én délelőtt Győrben a Jókai utcát a Bajcsy Zsilinszky utcai csomópontnál.

Az útfelbontást a reggeli csúcsforgalom után kezdtük – tudtuk meg Takács Lászlótól, a Pannon-Víz Zrt. főművezetőjétől. A Jókai utcai ivóvíz főnyomó vezeték hibásodott meg, ennek javításán dolgoztak a szakemberek. A javítás idején a környéken ivóvizes tartálykocsiból juthattak vízhez. A vízszolgáltatást ezekben a percekben állítják helyre a szakemberek és délután negyed háromtól a Jókai utca ismét járható lesz – egyenlőre útszűkület mellett – tudtuk meg Takács Lászlótól.

A javítás helyszínén a munkagödör néhány napig még nyitott lesz a szükséges utómunkák miatt, de ez az eddiginél jóval kisebb fennakadást fog okozni. A hibaelhárítás helyszínét ezután zúzottkővel töltjük vissza. A végleges helyreállítás és az aszfaltozás csak akkor készülhet el, ha már működni kezd asz aszfalt-keverő telep. Az okozott kellemetlenségekért az ott lakók és az arra közlekedők türelmét  megértését kérjük. 

Pályázat