A csatornaépítés miatt ideiglenesen leszerelik az Aranyhajót - VIDEO

A Jedlik Ányos utcában jól halad a januárban megkezdett munka. Lapzártakor az elérték a Dr Kovács Pál utcát – Virág közt. Innét már csak 55 méter a Széchenyi tér, ahol csatlakozni fognak a nemrég megépült új közművezetékekhez.

A munka során a legnagyobb gondot a szűk hely okozza. Az építkezés hátralévő idejére  leszereliték az Aranyhajót, Győr egyik meghatározó műemlékét. A markológépek hatalmas gémjei ugyanis túl közel kerülnének az értékes műalkotáshoz. Az Aranyhajó néhány hétre a múzeumba kerül, ahol a restaurátorok átvizsgálják és megtisztítják.

Az Apáca utcában még egy kis oldalirányú kitérőre lesz szükség, a Kenyér közig kicserélik a csöveket. Az itt lakók és az üzlet tulajdonosok minden dicséretet megérdemelnek, remekül lehetett együttműködni velük – mondja a műszaki ellenőr. Természetesen ehhez az építők rugalmas hozzáállása kellett. Ha valamelyik üzlethez az építkezés miatt nem tudtak beállni az árufeltöltő autók, és kérte a tulajdonos, szívesen segítettünk az áruk pakolásában.

 A februári hideg idő némileg hátráltatta az ideiglenes vezetékek működését, de a jégdugókat rendre felolvasztottuk. Egy rendkívüli eseményünk történt: az Apáca utcai csomópontnál az éj leple alatt idegenek egy teherautónyi építési törmeléket borítottak a korláttal lezárt területre. Az ott lakók azonban partnerek voltak, a vízmű diszpécserszolgálatán hamar jelezték a problémát, így a tettest gyorsan sikerült azonosítani. A károkozó azonnal vállalta a helyreállítást és sűrű elnézést kérés mellett elszállította az építési törmelékét. 

         

 xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

 

 

 

  

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

   

 

Előzmények: 

Január 13-tól csatornaépítés miatt lezárták Győr Belvárosában a Jedlik Ányos utcát a Széchenyi tér és a Dunakapu tér közt. A csatornaépítők bíztak a jó időben, elkezdték a munkát, újjáépítik a szennyvízcsatornát és a vízvezetéket.

A munkálatok idején természetesen működtetjük az ivóvízellátást és a szennyvízelvezetést – ideiglenes vezetékeken – tájékoztatta lapunkat Biczó László a Pannon-Víz Zrt. műszaki ellenőre. Hasonlóan a többi belvárosi rekonstrukcióhoz, kerítéssel körbekerítjük a munkaterületet, csak a járdáknak megfelelő részeket hagyjuk szabadon. Az épületekbe való bejutást és az üzletek megközelíthetőségét folyamatosan mindenhol lehetővé tesszük. Az építést megelőzően egyeztettünk az üzlettulajdonosokkal, vázoltuk nekik az építkezés velejáróit. A szűk belvárosi környezetben mozgó munkagépek, teherautók sajnos zavarni fogják az itt élők és dolgozók nyugalmát, melyért előre elnézésüket kérjük. A víz- és csatorna csövek cseréjével áprilisra kell végezi az építőknek.

A Jedlik Ányos utcában egyébként még az első generációs – közel száz éves - csatornarendszer húzódik, amely már bőven kiszolgálta idejét. Néhány környező ház – köztük a Kreszta ház- pincéjébe időnként a falon át beszivárgott a víz. Csatornakamerás vizsgálataink kimutatták, hogy ennek oka a csatornában keresendő. A mélyben húzódó vezeték itt már hézagos és töredezett. Az új csatornavezeték várhatóan újabb száz évre megnyugtatóan megoldja a szennyvízelvezetést - mondta Biczó László.

A szolgáltató kéri a lakosság, és a közlekedők türelmét és megértését a rájuk váró kellemetlenségek miatt.

        

A VIDEO február 1-én készült:

Pályázat