Idén is a nyúli csapat nyerte a Pannon-Víz Zrt. Főzőversenyét

A hétvégén megrendezésre került a Pannon-Víz Zrt. II. Főzőversenye Társaságunk dolgozói részére, ahol egy jó hangulatú közös program keretében 17 csapat mutatta meg, hogy mennyire kiváló a főzésben.

 

A zsűrinek igazán nehéz dolga volt, hiszen a csapatok finomabbnál finomabb ételekkel rukkoltak elő idén is. Versenyzőink főként bográcsételekkel várták asztaluknál a zsűrit, de grillezett ételek, palacsinta, lángos és sütemények is megtalálhatóak voltak az étlapon.

 

Az ételeket három tagú zsűri  véleményezte, melynek elnöki feladatait Dr. Dézsi Csaba András Győr város polgármestere látta el, az értékelésben Rácz Attila Társaságunk elnök-vezérigazgatója és Bodrogi Ernő a vállalat gazdasági igazgatója segítette.

 

Minden csapat remekül szerepelt és kiváló ételeket mutatott be a verseny során.

Az első helyezést a „Nyúli Címvédők” nyerték, akik a tavalyi verseny után megvédték előkelő helyezésüket és elvihették a legnagyobb kupát és nyereményként az 1-1 szabadnapot is!

 

Gratulálunk az összes versenyzőnek a hihetetlenül finom ételekhez és a helyezésekhez, valamint köszönjük részvételüket ezen az igazán jó hangulatú közös délelőttön!

 

 

Fotók:

Készítette: Borsi Viktória

 

                                                                 

Pályázat