Archívum

GYŐR - Viola utca és környéke

2021. október 11. 11:24

Csőtörést javítottunk hétfőn reggel Győr Újvárosban, a Viola utcában. Munkatársaink rövid idő alatt helyeállították az ivóvíz szolgáltatást. Visszanyitás után ingadozni fog a víznyomás és átmeneti vízelszíneződés is előfordulhat. Köszönjük türelmüket! 

Macher Zoltánra emlékezünk

2021. október 11. 11:23

Mintegy kétszázan gyűltek össze kedden délelőtt a Nyúli Üzemmérnökség udvarán, köztük a térség településeinek vezetői, egykori és jelenlegi kollégák barátok, rokonok. Felejthetetlen munkatársunk előtt tisztelegve emléktáblát avattunk és létrehozzuk a Macher Zoltán Alapítványt, mellyel évente egy-egy jó képességű a víziközmű szolgáltatás szakterületen kutatást végző egyetemista diák tanulmányait fogjuk támogatni.

ZöldGYŐR

2022. április 29. 12:23

GYŐR - a mai nap is remekül sikerült, még több látogatónk volt, mint tegnap! Továbbra is Csövi, a víztorony modellek és a terepasztal volt a sláger. Vízbázisvédelmi szemlélet formáló programunkkal is jól haladtunk. Majdnem minden látogatónk szívesen venné, ha még ősszel tartanánk egy nyílt napot a Szabadhegyi Víztoronyban..Szombaton délelőtt megtisztelt látogatásával Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát is, mint a Zöld Győr rendezvény fő támogatója

GYŐR - Németh László utca - köszönjük türelmüket!

2021. szeptember 13. 13:31

"021. szeptember 8-án hátfőn délután csőtörést javítottunk Győrben, a Németh László utca - Kertész utca csomópontban. Munkatársaink a délutáni órákra helyr állították a vízszolgáltatást. Hétfőn délután még levegős lehet a víz és átmeneti vízelszíneződés is előfordulhat. Köszönjük türelmmüket!

GYŐR - hétfőn délután akadozhat az adatforgalom

2021. szeptember 07. 20:45

2021. szeptember 6-án hétfőn, 15:30 tól várhatóan a késő esti órákig a Pannon-Víz központi irodaépülete ideiglenes energiabetáplálással fog működni, emiatt az adatforgalom akadozhat. A telefon központon keresztül működő telefonvonalak sem a megszokott módon fognak működni. Kérjük, hibabejelentéseiket a 0696311753 analóg telefonvonalon, valamint a 0680204086 os zöld számon tegyék meg. Telefonos applikációnk, online felületeink a megszokott módon fognak működni. Köszönjük türelmüket!

ÉCS - Fő utca, Tó utca és Pándzsa utca

2021. szeptember 13. 12:24

Ivóvizes tartálykocsiból juthatnak vízhez Écsen, a Fő utca - Tó utca és Pándzsa utca térségében, szeptember 6-án hétfőn, 8 órától 16 óráig. Érintett fogyasztóinkat előzetsen éresítjük a vízelzárásról. Javssoljuk, szíveskedjenek félretenni ivóvizet erre az időszakra. 

GYŐR - Sárás - szeptember 9-én csütörtökön 8-tól 12-ig ivóvizes tartálykocsiból juthatnak vízhez!

2021. szeptember 13. 12:14

GYŐR Sáráson, a Kövirózsa és az Írisz utcák közti szakaszon ivóvizes tartálykocsiból juthatak vízhez szeptember 9-én csütörtökön, 8 órától 12 óráig. Javasoljuk, szíveskedjenek ivóvizet tartalékolni erre az időszakra. A vízelzárásra a csatorna építés miatt lsez szükség. Az érintett háztartásokat kiértesítjük. 

 

GYŐR - Bajcsy Zsilinszky út - vízcsőtörés javítás - köszönjük türelmüket

2021. szeptember 13. 13:30

Megjavítottuk a csőtörést a Bajcsy Zsilinszky úton, a Jókai és a Munkácsy utcák közti szakaszon, a 3. sz. előtt. Köszönjük türelmüket! 

Újra elérhető telefonos ügyfélszolgálatunk!

2021. szeptember 03. 11:44

GYŐR - augusztus 30-án hétfőn adatforgalmunk egy része leállt, többek közt telefonos ügyfélszolgálatunk sem volt hívható. A közeli építkezésen sérült meg a központ irodaház optikai kábele. A távközlési szakemberek ideiglenesen helyreállították az adatforgalmat, ügyfélszolgálatunk kedd reggeltől újból elérhető. Köszönjük türelmüket! 

GYŐR - Liget utca - Haladás u. - csőtörés

2021. szeptember 03. 12:35

Helyreállítottuk a vízszolgáltatást Győr-Újvárosban, a Liget utca - Haladás utca csomópontnál a hétfő reggeli csőtörés után. A körzetet ellátó utcai azbesztcement vezeték sérült meg, a meghibásodott szakaszt kicseréltük. Visszanytás után, hétfőn délután levegős lesz az ivóvíz és a légbuborékok hhatására átemeneti vízselszíneződés is előfordulhat.  

GYŐR- Ménfőcsanak, Szép Ernő utca környéke

2021. augusztus 31. 08:07

Helyreállítottuk a vízszolgáltatást Ménfőcsanakon, a Szép Ernő utcai csőtörés után. A körzetben pénteken kora délután levegős lesz a víz és átmeneti vízelszíneződés is előfordulhat. Köszönjük türelmüket

GYŐR - Nagy Imre út - Lomnic utcai csomópont

2021. október 11. 11:34

Győr- Nádorvárosban, a Nagy Imre út - Lomnic út csomópontban vízvezeték felújítás miatt megváltozott a forgalmi rend, a Lomnic utca bizonyos szakaszai egyirányúvá váltak. Kérjük, vezessenek óvatosan!

GYŐR - Baross út - csatorna javítás

2021. szeptember 03. 12:44

Csatornabekötés cserét hajtanak végre munkatársaink a Győr, Baross út 19. sz. előtt  A kivitelezés ideje alatt a Baross úton a gyalogos forgalom és az áruszállítás biztosított.  

 

BŐSÁRKÁNY- Ifjúság utca

2021. október 11. 11:19

A Pannon-Víz Zrt. munkatársai Bősárkányban az Ifjúság utca 15. és 45. számú ingatlanok közti szakaszon augusztus 16-ától az azbesztcement ivóvízvezetékek cseréjét fogják végezni. A vezetékkiváltás a Petőfi Sándor utcai csomóponttól indul. A rekonstrukciós munkákat hétköznaponként 8:00-14:00 óra között végezzük. A munkavégzés során az Ifjúság utcában időszakosan vízhiány is felléphet, a település többi részén a szolgáltatás zavartalanul fog működni.

 

CSÖVI és barátai - NYÚL, 2021. július 24. - VIDEO

2021. augusztus 05. 06:01

A nagysikerű győri Föld -napi bemutató után NYÚL lesz a következő helyszín! Minden érdeklődőt szeretettel várunk a nyúli sportpályán, 2021. július 24-én szombaton délután háromtól! Velünk lesz Csövi, az aligátor teknős, patkányok és csótányok érkeznek az állatkertből, játszhatnak Big Waterplay-t, lesz szerencsekerék és vízi-közmű terepasztal! 

Kapuvár és térsége - Karbantartási munkák

2021. október 21. 10:37

Hálózatöblítés és hálózatkarbantartás Kapuváron és térségében. 

GYŐR - Likócs - köszönjük türelmüket!

2021. szeptember 14. 15:14

2021. szeptember 13-án hétfőn délután csőtörést javítottunk Győr-Likócs városrészben, a Kövecses és a Római és Török út környékén. Munkatársaink a vízszolgáltatást helyreállították,  de hétfőn délután ingadozni fog a víznyomás és átmeneti vízelszíneződés is előfordulhat. Köszönjük türelmüket! 

GÖNYŰ - tűzoltók dolgoznak a Bem utcában- elszíneződhet a víz

2021. szeptember 09. 12:52

2021. szeptember 8-án szerdán délután tűzoltók dolgoznak Gönyűn, a Bem utcában. A tűzcsap használata miatt felgyorsult a vízáramlás, ez fellezíthatja a hálózatban kiülepedett vas vegyületeket, emiatt barnás színe lehet a víznek. A tűzoltás után munkatársaink öblíteni fogják a vízvezetéket. Köszönjük türelmüket. 

Győr-Sashegy, Töltéstava, Pér, Mezőörs - köszönjük türelmüket

2021. szeptember 13. 12:23

Újra a megszokott víznyomással jut el a víz  Győr-Sashegy, Töltléstava, Mezőörs és Pér térségébe. Szerdán délelőtt megjavítottuk a csőtörést, így ismét Győr felől tudjuk ellátni a településeket. Köszönjük türelmüket! 

GÖNYŰ - Deák utca - megjavítottuk a hétfői csőtörést

2021. szeptember 08. 16:50

Csőtörés történt hétfőn geggel Gönyűn, a Deák utcában. Munkatrsaink a déli órákra helyreállították a vízszolgáltatást. Visszanyitás után levegős lesz az ivóvíz és átmeneti vízelszíneződés is várható. Köszönjük türelmüket!

GYŐR - Bajcsy Zs. u. - csatorna bekötés javítás - VIDEO

2021. október 11. 11:18

GYŐR - Bajcsy Zsilinszky út - csatornát javítunk, a Jókai és a Munkácsy út közti szakaszon. Sebesség korlátozás mellett az átmenő forgalom folyamatosan haladhat, néhány parkolóhelyet viszont el fogunk foglalni a Bajcsy Zs. u. 7. sz. társasház környékén. Köszönjük türelmüket! 

TÉT - köszönjük türelmüket!

2021. szeptember 13. 13:30

Csőtörést javítottunk pénteken délelőtt Téten, a Révai utcában. A vízszolgáltatást helyreállítottuk, pénteken kora délután levegős lesz az ivóvíz és átmeneti vízelszíneződés is előfordulhat. Munatársaink öblítéssel állítják majd helyre a megszokott vízminséget. Köszönjük türelmüket! 

GYŐRÚJFALU - köszönjük türelmüket, helyreállítottuk a vízszolgáltatást!

2021. szeptember 08. 16:51

Köszönjük türelmüket Győrújfalun helyreállítottuk a vízszolgáltatást. 

KAJÁRPÉC - köszönjük türelmüket!

2021. szeptember 03. 12:35

Kajárpécen helyreállítottuk a vízszolgáltatást, miután eltört a települést ellátó főnyomó vezeték. Hétfőn délután még levegős lehet az ivóvíz, de kiengedés után rövid idő alatt le fog tisztulni. Köszönjük türelmüket! 

Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Dunaszentpál és Mecsér

2021. szeptember 03. 12:36

Augusztus 31-én kedden délelőtt ingadozhat a víznyomás, és átmenetileg elszíneződhet az ivóvíz. A térséget ellátó ivóvíz főnyomóvezeték egy szakaszát cseréljük ki. Vízhiányra nem kell számítani. Az említett településeken célszerű lesz  a világos ruhák mosását másnapra halasztani. Köszönjük türelmüket! 

Állásajánlatok

2022. január 10. 16:15

 

GYŐR - Széchenyi tér csatorna javítás a nyárzáró koncert után

2021. október 11. 11:20

A Széchenyi tér Szabadsajtó utca felőli végén, a nyárzáró koncert után néhány napon át csatornabélelők dolgoztak. Forgalom elterelésre nem volt szükség, a munkára forgalom által elzárt területen került sor.

GYŐR - új kiállítás a Pannon-Víznél - Városi struktúrák Tóth Enikő festőművész képei

2021. október 11. 11:24

Mint beszámoltunk róla, a Pannon-Víz Zrt. Országút utcai irodaházában lehetőséget ad dolgozóinak és családtagjainak képzőművészeti alkotásaik bemutatására. Csoma Katalin után most Tóth Enikő kapott kiállítási lehetőséget. A központi irodaházban egy válogatást láthatnak, melyek közül néhány képen emblematikus győri épületeket is felfedezhetnek a látogatók.

 

BOGYOSZLÓ -POTYOND - SOPRONNÉMETI

2021. augusztus 05. 05:58

BOGYOSZLÓ - POTYOND - SOPRONNÉMETI - újabb beavatkozásra volt szükség a bogyoszlói főnyomó vezetéken, a hibát elhárítottuk. a hálózat fokozatosan telik fel, fokozatosan mindenhol helyreáll majd a megszokott víznyomás.  Ma este még fehéres színe lehet az ivóvíznek a javítéskor bekerülő levegő miatt Köszönjük türelmüket! 

Csatornahálózati munkatársakat keresünk

2021. október 11. 11:34

Győri munkahelye keresünk csatornaműkezelő villanyszerelőt, - gépkocsivezetőt és segédmunkást. Biztos, bejelentett munalehetőséget kínálunk egy nagy cégnél, azonnali belépéssel!

Pályázat