Üvegesről csapvízre váltanak az olaszok

Az üveges vízhez szokott olaszok a gazdasági válságban a csapvizet választva takarékoskodnak, a nagykereskedelem pedig ehhez igyekszik igazítani kínálatát.
 
 Európában Itáliában fogyasztják a legtöbb üvegben árult vizet. A Coop szövetkezeti áruházlánc Vizet saját otthonunkból mottóval kampányt indított októbertől. Arra egyébként, hogy a csapból folyó víz olcsóbb, mint az üvegben forgalmazott, az olaszok már rájöttek. Ezt bizonyítja, hogy idén január és augusztus között csaknem öt százalékkal esett vissza az üveges víz fogyasztása, és a Coop piaci előrejelzései azt mutatják, további 10 százalékos csökkenés várható. A gazdasági válság a jelek szerint legyőzte az olaszok csapvízzel szembeni előítéleteit. Itáliában eddig úgy tartották, hogy az utcai kutak vize kiváló minőségű, az otthonié ellenben nem egészséges. Ez a magyarázata az olaszországi üzletek polcain sorakozó, több mint háromszáz különböző fajtájú üveges víznek. Jelentős többségüket szénsavmentesen árulják, az olaszok ugyanis a sima vizet szeretik.

Ivóvízfogyasztásban csak az Egyesült Arab Emírségek és Mexikó mögött maradnak le: az olaszok évente fejenként 195 litert vesznek belőle. Ez évi 300 euró kiadást jelent fejenként, és összesen 7 milliárd darab műanyag üveget, amelyet 480 ezer kamionnal szállítanak ki - olvasható a Coop kampányprospektusában. Éppen a környezetvédelem jegyében szólította fel a Coop vásárlóit arra, hogy csapvizet igyanak, vagy az üzletláncba a lehető legközelebbi forrásból érkező üveges vizet. Nem ritka ugyanis, hogy az olasz Alpokban szicíliai vizet isznak, és fordítva. A Coop - az olasz piacot uraló vízgyártókkal versenyezve - idén ősztől már saját üveges vizet palackoz. A vizet a Közép-Olaszországban kiépített üzlethálózata közelében birtokolt négy forrásból nyeri. A szövetkezeti lánc példáját a konkurensek azonnal utánozni kezdték: a nagykereskedelmi láncok egymás után mutatják be a saját márkanevükkel ellátott "otthoni" üveges vizüket.

MTI
2010. október 16.