Szakértelem az ivóvízszolgáltatásban

Városunk vízellátásának rejtelmeiről nemrég részletesebb tájékoztatásban bemutattuk a Révfalui Vízműtelepet, amely a Szőgyei Vízműteleppel együttesen látja el Győrt és a környéket tiszta vízzel.

 

Az ivóvíz mindenki számára fontos, de vannak, akiknek még ennél is, hiszen nemcsak a fogyasztói oldalon élvezik annak előnyeit, hanem a szolgáltatási oldalon is fontos szerepet játszanak.

 

A Pannon-Víz Zrt. működését már 25 éve segíti Orosz Balázs, aki a Győri Üzemmérnökséghez tartozó Szőgyei Vízműtelep üzemelésvezetője. Munkájával évtizedek óta hozzájárul ahhoz, hogy mindig tiszta és egészséges ivóvizet fogyaszthassunk.

 

Munkatársunkat fiatalon megérintette a szakma, amivel először az akkori győri Mayer Lajos Vízügyi Szakközépiskolában ismerkedett, amely tanulmányai során vált Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolává. Társaságunk számos értékes szakembere szerezte meg szakmai tudását itt, mint ahogy Balázs is.

A Pannon-Víz Zrt. működésével iskolai nyári gyakorlata során találkozott elsőként, amelynek keretében jobban megismerte a Szőgyei Vízműtelep és a győrújbaráti 10.000 m3-es víztározó üzemelésének mechanizmusait.

 

Tanulmányait a középiskolában befejezve, 1997 augusztusától kezdett el dolgozni Társaságunk Szőgyei Vízműtelepén vízműgépészként. Szorgalmas munkájának és szakmai tudásának köszönhetően 2010-ben Balázst a Szőgyei Vízműtelep telepvezetőjévé, majd 2014-ben a telep üzemelés vezetőjének nevezték ki és azóta is ebben a munkakörben látja el feladatait és szakértő munkájával segíti társaságunk működését.

 

Mindeközben Balázs elvégezte az akkori bajai Eötvös József Főiskolát, ahol 2012-ben megszerezte építőmérnöki diplomáját.

 

    

 

Balázs feladatai közé tartozik a Szőgyei Vízműtelep vezetése, a környező települések - Vámosszabadi, Kisbajcs, Nagybajcs, Vének, Szőgye, és Győr-Bácsa - ivóvízellátásának felügyelete, továbbá győri impozáns víztornyaink, a szolgáltatást segítő nyomásfokozóink és a hatalmas győrújbaráti 10.000m3-es víztározó működésének irányítása.

 

A korábbi évek során Balázs tagja volt Társaságunk egykori focicsapatának, csapattársaival együtt többszörösen kimagasló sikereket értek el a vízművek közötti futball kupán. A sport azóta is fontos szerepet játszik életében, most már nézni jobban szereti, lelkes szurkolója a kézilabda- és futballmeccseknek.

Balázs kollégáival remek kapcsolatot ápol, szeret részt venni a közösségi életben, többek között évente többször munkatársaival eljár horgászni is.

 

  

 

A Pannon-Víz Zrt. büszke arra, hogy dolgozói között ilyen szakmailag kiváló szakemberek segítik működését. Társaságunk ezúton is köszöni Orosz Balázs példaértékű munkáját!