Győri vízellátás története

 

Lépésről lépésre emelkedni, a haladás zászlaját fennen lobogtatni honpolgári kötelesség. Életrevaló társulatok, intézmények, mind megannyi tényezők egy város szellemi és anyagi műveltsége s jólétének emelése érdekében. És ki meri tagadni, hogy a vízvezeték akár közegészségi, akár közbiztonsági tekintetben Győr városát a haladás magasabb színvonalára emeli.

(Bierbauer Lipót 1884)

A vízszolgáltatás kezdetei

Győr város lakosságának vízszükségletét eleinte a házak udvarán, vagy a pincékben ásott kutakból, vagy a közterületen levő közkutakból biztosították.

Az 1703. évi telekkönyvi adatok szerint a város területén 120 ásott kutat tartottak nyilván. Későbbi időről nézve pontos telekkönyvi adatunk nincsen. Száz évvel ezelőtt a kutak számát 160- 180 -ra becsülhetjük.

A vízmerítő hely a  Mosoni Duna partján

Hosszú időn át érdekes színfoltjai voltak, és jelentős szerepet játszottak a lakosság vízellátásában a 'vizes talyigások' más néven 'lajtosok', akik a győri folyók vizével töltött nehéz taligájukkal naphosszat járták a várost, hogy ivásra, mosásra stb. szolgáló vizet adjanak el. A szolgáltatott víz azonban nem volt mindig megfelelő. Sokszor ihatatlan, néha még mosásra is alkalmatlan volt.

A lakosság panasza elsősorban a vizes talyigások ellen irányult, akik részben, hogy magukat igazolják, részben, hogy segítséget kapjanak munkájukhoz, 1882. július 11-én beadvánnyal fordultak a város kapitányságához. Ebben elmondták, hogy a Schlosser féle fakereskedés mellet kijelölt vízmerítő helyük igen rossz, itt csak ritkán tudnak a közönségnek megfelelő minőségű vizet meríteni.

Elhatározták ezért, hogy kézi szivattyúval és hozzávaló cső segítségével emelik ki a vizet a Kis-Dunából, amely így tisztább állapotban kerülne a lakossághoz A kérelmet a város tanácsa javaslattételre továbbította az 'Élvezhető ivóvíz előállítása iránt alakított bizottság' elé.

A bizottság elutasította a lajtosok beadványát, a 'nagyvízvezeték' létesítése iránti mozgalom valószínűsítette, hogy a 'nagyvízvezeték' el is készül.

Kezdeményezések a vízmű létesítésére

Bierbauer Lipót  bencés szerzetes

Budapesten 1868 óta volt Vízmű. Fővárosunk példája arra késztette a vezetőket és városunk lelkes polgárait, hogy változtassanak az akkori helyi vízellátás rendkívül elmaradott módján, mely állandó járvánnyal fenyegetett.

A köztudatban továbbra is elevenen élt a vízmű létesítés gondolata. Nyilván ennek eredményeként adta be ajánlatát Győr város tanácsához 1873 februárjában Gold és tsa pesti bizományi cég, a város területén tervezett vízvezeték építésére. Ajánlatának feltétele az lett volna, hogy a befektetett tőkéjének kamatát biztosítsa a város.

Kiemelkedő szerepet vállalt a vízvezetéki mozgalom ügyében Bierbauer Lipót, a város törvényhatóságának választott tagja, bencés tanár, aki emlékiratában a vízvezetékiműért kilenc évig folytatott küzdelmét írta meg.

Birbauer naplójából értesülünk arról, hogy T.R. Cramton angol mérnök 1875 áprilisában állt elő ajánlatával, mely a Kis-Dunából szivattyúzott vizet juttatta volna a vízvezetékbe, de Cramton rövidesen visszalépett.

Pénzügyi nehézségek miatt ismét jó időre elaludt az ügy, sőt fedezet hiányában a kérdés nem is mozdulhatott a holtpontjáról. Új mederbe kellett terelni a dolgokat. Ismét Birbauer Lipót volt a kezdeményező.

Alapító okirat

A kérdésben a helyi nagyiparosokhoz fordult, akik szívesen vállaltak érdekeltséget a vízvezeték megvalósításában. Terveket és előzetes költségvetést készíttetett, majd értekezletet hívott össze, ahol megalakult az előkészítő bizottság. A tervezett csőhálózat mentén fekvő házak tulajdonosait összeírták, és a vízfogyasztás szempontjából számba vehető 4317 szobából rövid idő alatt 1257 szobát jegyeztek fel.

Bierbauerék Győr tekintélyesebb polgárait igyekeztek megnyerni az ügynek, ők letek a vízvezetéki Rt alapítói: Ehler Antal, Hauzer Görgy, Dr Kautz Gusztáv, Khuen Héderváry Károly, Jerfy Antal, Mersich József, Müller Károly, Prágay Károly, Stirling Tóbiás, Széphegyi Jakab, Vázsonyi Lajos, Zittritsch Mátyás. Az alapítók a 150 000 frt részvénytőke céljából 1500 db 100 frt névértékű részvényt bocsátottak ki.

A Győri Vízvezetéki Rt. alakuló közgyűlése 1883. június 4.-én volt. Birbauer emlékiratában található az alakuló közgyűlésen elhangzott beszéd: ''sisrült városunk lakossága részére oly intézmény alapjait lerakni, amely jólétének emelésére, városunk kulturális fejlődésére nézve hatalmas emeltyűt fog képezni'

 

Az első  győri vízműtelep építése egy korabeli képen...... és mai  állapota, amikor csak raktárként szolgál.


Az első  víztorony - ma ipari víztorony

A készülő vízmű helyét is kijelölték: 'Kisúton megfelelő mennyiségben és minőségben található fenékvíz, mely ott kutakban összegyűjtve és gépi erővel a városba vezetve rendelkezésre állhat'.

1883. július 18-án a kút elkészült, próbaszivattyúzására is sor került. Zsigmondy Vilmos, a híres bányamérnök, mélykútfúró kapott megbízást a felülvizsgálatára. A kút megfelelőnek bizonyult.

Az igazgatóság 1883. augusztus 3-án tartott ülésén a következő építési tételekre adott megbízást:

A vízszolgáltatás hétköznapjai

A sajtó napról napra közölt híreket a vízvezeték működéséről, felszólításokat a háztulajdonosokhoz, hogy jelentsék be csatlakozásukat a hálózathoz. Alig egy hónappal az üzem megindulása után már 230 ház volt a hálózatra kötve.

Meghívó a   rendkívüli közgyűlésre

1884-ben jelent meg Bierbauer Lipót Emlékirata, melyben a vízvezetéki műért egy évtizeden át folytatott küzdelmet írja meg a szerző: 'Lépésről lépésre emelkedni, a haladás zászlaját fennen lobogtatni honpolgári kötelesség. Életrevaló társulatok, intézmények, mind megannyi tényezők egy város szellemi és anyagi műveltsége s jólétének emelése érdekében. És ki meri tagadni, hogy a vízvezeték akár közegészségi, akár közbiztonsági tekintetben Győr városát a haladás magasabb színvonalára emeli.

Megkezdődtek az ivóvíz szolgáltatás hétköznapjai. A város közönsége a rendes szükségletnek többszörösét fogyasztotta. 60 l vízfogyasztást számítottak, ehelyett ebben az időben 170 l volt a bekapcsolt területeken az egy személyre eső fogyasztás. A hosszabb ideig tartó nyári szárazság alatt a vízszolgáltatásban zavaroktól tartottak, ezért éjjelre lefojtották a főcsöveket. A fogyasztók számának növekedésével vízszolgáltatásában állandósultak a zavarok.

A csőhálózat fejlesztése az első tíz évben éves átlagban 10% volt. A következő négy évben viszont összersen alig több mint 2%-os fejlesztést végzett a társulat.

A háttérben a város és az Rt. szerződési vitái álltak. Hosszú jogi huzavonák után végül is megegyezés született at Rt. és a város között: a részvénytársaság által üzemeltetett vízvezetéki mű a 1899-ben a város tulajdonába került.

 

Újabb vízmű létesítése

A kiskúti vízmű gyűjtőkútja körül még 1899-ben végzett próbafúrások alapján már nyilvánvaló volt, hogy a vízgyűjtőterület ezen a helyen hidrológiailag nem előnyös szerkezetű.

1903. október 1.-re elkészült a város északi peremén, a mai révfalui telep helyén egy 390 mm átmérőjű, 32 m mély próbakút, mely négy vízadó réteget nyitott meg.

1908-ban kezdődtek meg a vízmű bővítés további nagyszabású munkái. Új csővezetékeket fektettek le. A révfalui vasbeton víztorony 1910-re készült el. Térfogata 600 m3, Kovács Sebestyén Aladár műegyetemi tanár tervei szerint, a budapesti Wayss G. A. cég kivitelezésében készült el.

A víztornyot eredetileg a déli városrészbe (Nádorvárosba) tervezték, de a város törvényhatósága, szakértőjének javaslatával szemben határozott a toronynak Révfaluban való elhelyezése mellett. Eszerint a gépház és víztorony a fogyasztói terület azonos oldalára került, mely a nyomásviszonyokra kedvezőtlen hatást gyakorolt. Ezzel a kiskúti gépház és a Budai úti víztorony elhelyezésének hasonló hibáját a város megismételte.

Vízgyűjtőkút

A Révfalui víztorony 1910-re készült el

A két világháború közti időszak

Helyreállított vízmű gépház Révfalu vízműben

Egy 1913-ban készült, részletesen megindokolt fejlesztési tervezet újabb mélyfúrású kutat, szivattyú bővítést, nyomócső fektetést, és víztorony magasítást irányozott elő.

Az időközben kitört I. világháború jelentősen beleszólt a munkálatokba, csak az új kút és az új szivattyú valósult meg. A világháborút követő nyomasztó gazdasági romlást a vízművek is megérezte, éveken át nem volt beruházás.

A kormányzat a pénzügyi stabilitás megteremtése miatt 1925-ben, majd 1926-ban nagyobb dollárkölcsönt vett fel, amelyből Győr városa is kapott. A város a kölcsön jelentős részét a közüzemek továbbfejlesztésére, többek közt vízmérők vásárlására használta fel.

Ezekben az években a személyenkénti és naponkénti vízfogyasztás az országos átlagnál sokkal magasabb volt. Csak Szeged napi 274 1-es átlaga volt magasabb a győri 242 l/d fogyasztásnál. Ugyanakkor Budapesten 72 l, Debrecenben 78 l, Pécsett 80 l, Sopronban 72 l volt az egy főre eső napi fogyasztás. A fogyasztóhelyeken felszerelt vízmérők aránya Szegeden 5%, Győrött 12,6%-os, míg az említett többi városban általában 100%-hoz közeli volt.

Az 1930.-as évek gazdasági válsága a közüzemek működését sem kímélte.

A II. világháború után

Az újpesti vízmű  tartályai kerültek Győrbe

1944-ben a szövetséges légitámadások fő célpontja a Vagongyár és a teherpályaudvar volt, de a bombák ezek távolabbi környékét is elpusztították. A Budai úti régi víztorony épségben maradt, pedig a célterület közepén volt. A révfalui víztorony környékét ért szőnyegbombázás során a tornyot nem találták el, de még a harmadik emelet is több m3 földet kapott. A fővezetékeket és az elosztóhálózatot is sok helyen érték találatok.

A háború után a két vízmű együttes napi átlagkapacitása 900 m3 volt, s az éves ivóvíztermelés 3,2 millió m3. A hálózat hossza akkor 78 km volt. Feltűnt a nagy hálózati veszteség (48,2%), melynek oka, hogy a vízbekötéseknek csupán 18%-a volt vízmérővel ellátott, s a fogyasztók legnagyobb része átalányt fizetett, melyet a lakás nagyságával arányosan róttak ki. 1952-ben már 78%-os, 1954-ben 84%-os, 1962-ben pedig 90%-os lett a vízmérő ellátottság.

A Mélyépítési Tervező Vállalat tervei szerint a Hídépítő Vállalat 1950-ben kezdte megépíteni a révfalui vízműnél a vas- és mangántalanító berendezést, miután az itt létesítendő további kutak ismét csak a megengedhetőnél nagyobb vas- és mangántartalmú vizet adtak.

A vastalanító szűrőtartályai, gépei, csövei Újpestről kerültek Győrbe az ottani 'Ister' vízmű leszerelésének következményeként.

Az  Erzsébet ligeti víztorony 1965 ben kapcsolódott be

Erzsébet ligeti víztorony

Az ötvenes években, a MÉLYÉPTERV által készített tervek alapján, a révfalui vízmű és az Erzsébet ligetben felépíteni szándékozott új víztorony közötti 500 mm átmérőjű főnyomócső-vezeték fektetését is elkezdték. Így végre hidraulikailag kedvezőbb helyre került a víztorony.

Az Erzsébet ligeti torony végleges hálózatra kapcsolása csak 1965. nyarán történt meg, miután elkészült az 500 mm átmérőjű főnyomócsőnek utolsó szakasza is. Tartályának térfogata 2000 m3-es. Sajnos a révfalui toronnyal hidraulikailag nem tudott együtt működni, így a régi torony kiiktatásra került.

Ekkor már folyamatban volt a VIZITERV-nél a város ivóvíz-fejlesztési programjának tervezése. Ennek lényege, hogy a révfalui vízmű mintegy 40000 m3/d -ra fejlesztendő vastalanítással, és a várost nyugatról megkerülő un. nyugati főnyomócsővel együtt. A következő lépés pedig a Nagy-Duna mellett létesítendő parti szűrésű vízmű, (Szőgyei Vízmű), és az onnét induló keleti főnyomó vezeték.

 

Szőgye Vízmű

Szőgye   vízműtelep, háttérben a Dunával

Az 1950-es években világossá vált, hogy a Révfalu Vízmű műszaki és gazdasági okokból nem fejleszthető tovább. Az újabb vízmű létesítésének előtanulmányait a Földmérő és Talajvizsgáló Iroda végezte 1954-1956-ban. A terv Kisbajcs - Szőgye község környékét javasolta, ahol a Nagy-Duna árvédelmi töltésének közelében telepítendő parti szűrésű kutak építésével látta megoldhatónak a kérdést.

A Szőgyei Vízmű kiépítése 1975-ben kezdődött és 1980-ra került beüzemelésre. Ekkor a vízmű tisztítókapacitása az I. ütemnek megfelelő 20 000 m3/d volt. A víztermelés 1975-ben indult meg.

Szőgyén a Dunából származó víz egy természetes tisztítórendszeren jut keresztül, és így jut be a kutakba. Ezen folyamat alatt sok fizikai, kémiai és biológiai átalakulás zajlik le a parti sávban, aminek eredményeként ivóvíz minőségű vizet nyerhetünk. A Dunából a kutak felé áramló víz az iszapos hordalékrétegben biológiailag tisztul (lassúszűrőként működő biológiai szűrés zajlik le). A vízműtelepen vastalanítás folyik, légoxidációval, és nyitott gyorsszűrőkkel.

Tízezres tározó

1979-80-ban Győr város nyári csúcsfogyasz-tása elérte a 70 ezer m3/nap ivóvízmennyiséget, 40 ezer m3 /nap iparivíz termelés mellett. A meglévő magas-tározó kapacitást bővíteni kellett. Nagyságrendje első ütemben 10000m3-ben lett meghatározva. A MÉLYÉPTERV tervei alapján a Hídépítő vállalat kivitelezésében, a Győr melletti Sokorói dombság egyik magaslatán Ménfő-csanak és Győrújbarát községek határán megvalósult a téglalap alaprajzú vasbeton medence, töltővezetékkel, nyomásfokozóval.

Marcalvárosi víztorony

A nyolcvanas évektől Győr város vízellátási hálózata két nyomásövezeti rendszert alkot: a régi alacsony nyomású és az új lakótelepek (Marcalváros, Adyváros) építése során kialakuló magas nyomású övezet. Az alacsony nyomású övezet fogyasztás ingadozását az Erzsébet-ligeti 2000 m3-es víztorony és a Marcalvárosi víztorony 4000 m3-es alsó tartálya egyenlíti ki.

A Marcalvárosi víztorony műszaki átadása 1981-ben volt

Marcalvárosi víztorony

A legújabb, szabadhegyi víztorony

Szabadhegyi víztorony

2003. ban készült el Győr legújabb, immár ötödik víztornya: Működésével a József Attila utcától délre eső, magasabb fekvésű területen újabb emelt nyomású övezet jött létre. A torony negyvenöt méter magasságú, a felső részén 400 m3-es tartály, alul pedig egy 500 m3-es medence van kiépítve.

Jelenlegi állapot

Az iparivíz iránt egyre kevesebb az igény, a hálózat jelentősen lerövidült.

A városi vízhálózatot folyamatosan korszerűsítjük, igazodva az útfelújítások ütemezéséhez. A főnyomó vezetékeket, és a folyók alatti átvezetéseket korszerű csőbéleléses technológiával újítjuk fel.

A XXI. század elején tehát elmondható, hogy Győr vízellátása, a szolgáltatás, a vízbázisok védelme a kor szakmai színvonalának megfelelő.