GYŐR - új kiállítás a Pannon-Víznél - Városi struktúrák Tóth Enikő festőművész képei

Mint beszámoltunk róla, a Pannon-Víz Zrt. Országút utcai irodaházában lehetőséget ad dolgozóinak és családtagjainak képzőművészeti alkotásaik bemutatására. Csoma Katalin után most Tóth Enikő kapott kiállítási lehetőséget.

„Édesapám, Tóth László szinte napra pontosan akkor került a központi irodaházba, a diszpécserszolgálathoz, amikor én születtem, 1993-ban – kezdi a bemutatkozást Tóth Enikő. Győrben, Barabás László festőstúdiójában kezdtem festészettel foglalkozni, majd a Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában érettségiztem. Festészeti tanulmányaim mellett már ekkor is érdekelt az építészet, az építészettörténet. Középiskolásként egy győri építőmester, a révfalui Csermák-házat és a győrújfalui, győrújbaráti evangélikus templomokat tervező Káldy Barna munkásságát kutattam.

Ezután a fővárosba kerültem, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol festőművész diplomát szereztem. Ezt követően elvégeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet mesterszakát, s jelenleg az egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának növendéke vagyok. Disszertációmat Czigler Győző építészetéről írom, amely téma szintén bír győri kötődéssel: ő tervezte a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium épületét.

Jelenleg párhuzamosan folytatom a festészeti és kutatói tevékenységet, s amellett, hogy munkáim rendszeresen szerepelnek kiállításokon, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ muzeológusa lettem.

Még általános iskolás koromban, 12 éve kezdtünk bele szüleimmel egy terepasztal készítésébe és munkánk gyümölcsét eddig közel kétszáz alkalommal, óvodákban, iskolákban, víztorony látogatásokon több ezer kisgyermek csodálhatta meg. Gyűjtöttük a szebbnél szebb házakat, kisautókat és figurákat. Engem nem is annyira a vasút, inkább a szép míves épületek vonzottak. Végül úgy döntöttünk, mégsem vasút lesz, hanem viziközmű terepasztal. A Pannon-Víz Zrt. támogatásával még sok-sok kiegészítőt vásároltunk, így 2-3 hónap alatt elkészültünk a munkával, amely azt szemlélteti, hogyan jut el a víz a kutakból a víztoronyba és azt is, hogy mi lesz az elfolyó szennyvízzel. A terepasztal legközelebb a győri OSP-ben lesz látható és, hogy kerek legyen a történet, a szeptember 24-i családi napon visszaér majd egykori győri iskolámba, a Szabolcska utcába is.

A Pannon-Víz irodaházában most festményeimből láthatnak egy válogatást, melyek közül néhányan emblematikus győri épületeket is felfedezhetnek a látogatók.”