RÁBAPATONA - víztorony felújítás

Korszerű kóracél vezetékre cserélik a nyolcvanas években épült rábapatonai víztorony régi acél vezetékekeit. Új, belső festést is kap a víztorony tartálya. A száradás után víztartási próba és fertőtlenítés következik, így a tervezettnél később, várhatóan június végén tölthetik fel újra a 200 m3- es víztorony tartályt. A torony üzembe helyezése után sűrített levegős vízhálózat tisztítás következik a településen. Néhány nap alatt utcáról utcára haladva ki fogjuk tisztítani az utcai vezetékeket.   

Rábapatona vízműtelepén két mélyfúrású kútból jutunk vízhez. A kutak vize a nyolcvanas évektől vízkezelés nélkül került a község vízellátó hálózatába. 2010-től korszerű vas és mangántalanító berendezés üzemel a patonai vízmű telepen, az akkori fejlesztés azonban nem érintette a víztornyot, most ezt pótoljuk.

Május eleje óta tart a rábapatonai felújítás, ez idő alatt a víztorony szerepét egy speciális, külön erre a célra telepített hidrofór tartály vette át. A vas és mangán eltávolító berendezés működik ugyan, de a községben a csapvíz vastartalma a szokásosnál magasabb lehet, időnként megközelítheti a határértéket. A magasabb vastartalmú víz által okozott lerakódásokat fogjuk a sürített levegős öblítéssel eltávolítani.

A felújítás befejezéséig kérjük fogyasztóink szíves türelmét és megértését.

        

 

 

Szeretnénk megköszönni Rábapatona község lakóinak türelmét és megértését, befejeztük a felújítási munkákat, átöblítettük a közszég vízellátását! A rábapatonai csapvíz ismét a megszokott jó minőségű.

A május óta tartó felújítás először a nyolcvanas években épült rábapatonai víztornyot és környező vezetékeit érintette. Korszerű kóracél vezetékek és új szerelvények kerültek a harminc méter magas víztorony törzsbe. Új belső festést is kapott a 200 m3-es térfogatú, gömb alakú víztartály.

A vas és mangán eltávolító berendezés a felújítás idején nem tudott teljes értékűen működni, ezért az utóbbi hetekben a csapvíz vastartalma a szokásosnál magasabb volt, időnként megközelítette határértéket.

A jó vízminőség helyreállításához utcáról utcára haladva sűrített levegős eljárással öblítettük át a település vízellátó rendszerét.

Az öblítést június 10-re befejeztük, a településen a csapvíz minősége ismét kiváló, melyet laboratóriumi mérések is igazoltak.

Idén hasonló sűrített levegős vízvezeték tisztítást végeztünk Győrújfalú, Győrzámoly, Győrladamér, Dunaszeg, Dunaszentpál, Mecsér, Vámosszabadi, Kisbajcs, Börcs és Abda településeken, Győrben pedig Nagybácsa, Kisbácsa, Szitásdomb, Víziváros és a Bácsai út környéki körzetekben.

Szeretnénk megköszönni az itt élők türelmét, megértését.