Késve érkezhetnek a víz és csatornadíj számlák

A szokásnál később, február közepén  tudta elkezdeni a számlák kiküldését a Pannon-Víz Zrt,  így fogyasztóink csak a napokban kapták meg  szokásos víz és csatornadíj számláikat. Természetesen az ebből adódó késedelmes fizetés miatt a februárban esedékes határidőre 15 napig  nem számolunk fel  késedelmi kamatot - tudtuk meg Hollós Zsolttól, a Pannon-Víz Zrt. értékesítési  osztályvezetőjétől.

Az új egységes viziközmű számlaképről február 6-án még a Parlament  szavazott, ezután vált véglegesé, hogyan is kell kinéznie a számláknak. Rendkívül rövid idő állt rendelkezésre 120 ezer fogyasztónk számláinak újratervezéséhez.  Ezzel együtt az új számlaképpel az országban elsők közt tudtuk megkezdeni a számla kibocsátást.

Két lehetőség közül kellett választanunk. Az első lehetőség, hogy a januári és februári részszámlát egy számlán bocsátjuk ki, azaz két havi fogyasztás szerepel a számlán. A második lehetőség a két részszámlát a megszokott módunk, viszont egymáshoz közeli 15 napos fizetési határidővel bocsátjuk ki, ezáltal a megszokott fizetési határidőkön a jövőben nem kell változtatnunk. Mivel a második verzió tapasztalaink alapján közelebb esik ügyfeleink elvárásához, ezért ezt megoldást választottuk. A késedelmes számlázás által okozott kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük, az átállás után visszaáll az eddig megszokott számlázási rend.

A számla nyomtatássalidén januártól helyi vállalkozó céget bíztunk meg, akik az eddigi vállalkozáshoz képest takarékosabban és gyorsabban tudnak dolgozni, óvatos és takarékos üzletpolitikánk szerint minden kiadást igyekszünk racionalizálni.

Pályázat