Sikerüllt helyreállítani a vízszolgáltatást BÖRCS településen

Fémhulladékot begyűjtő tatabányai társaság földmunkagépe rongálta meg március 21-én szombaton délelőtt a Börcsöt ellátó ivóvíz főnyomó vezetéket, emiatt ivóvizes tartálykocsiból juthattak vízhez szombaton délután három óráig a településen.

A munkagép Abda nyugati  határában bontotta ki az 1. sz.  főútvonallal párhuzamosan húzódó távközlési  fém kábelt, eközben súlyosan megrongálta az Abdát Börccsel összekötő  150 mm-es műanyag ivóvíz  főnyomócsövet – tudtuk meg Takács Lászlótól, a Pannon-Víz Zrt. művezetőjétől, aki a helyszínen irányítja a hibaelhárítást.

Azonnal ivóvizes tartálykocsit irányítottunk Börcsre, és értesítettük a település polgármesterét. A javítás során két méter hosszú csővezetéket cseréltünk ki.

A vízszolgáltatást röviddel három óra előtt sikerült helyreállítani Börcsön. A délutáni és esti órákban még ingadozhat a víznyomás, de a leürült hálózat már fokozatosan töltődik fel.

A károkozó társaság együttműködik, kész megtéríteni az okozott kárt. 

      

Pályázat